BARÁTRA VÁRVA

A barátomra várok. Délután 4 volt megbeszélve, hamarosan itt lesz. Mindent elkészítettem. A toronyóra idehallatszik: éppen most üti a négyet. Várok. Persze néhány perc késés még nem a világ. Tovább várok – jó lenne, ha jönne már. Még mindig semmi. Nyolc perccel múlt négy. Amíg befut, gyorsan felrakok egy kávét. Negyed ötöt üti az óra. Hol lehet már? Biztosan most nyit be a kertkapun, átjön a kis kavicsos úton, fel a lépcsőn, és csönget… De nem. Még mindig semmi. Húsz perccel múlt négy. Ez már egy kicsit sok! Ha végre megérkezik, nem fogom szó nélkül hagyni. Nem vagyok egy türelmetlen típus, de ennyit késni tényleg illetlenség. Vagy talán elfelejtette, hogy a mai napban állapodtunk meg? Igen, az lehet. Elég szétszórt mostanában. A kávé is kihűlt. Fél öt. Hát benne sem lehet megbízni, szép kis barát az ilyen. Legalább ideszólna. És mi van, ha történt vele valami az úton? Csak nem esett baja? Rosszat sejtek. 4 óra 40. Hát, mindegy, ma már nem fog jönni, ez biztos. És nekem is indulnom kell, nem várhatok tovább. A négy óra az négy, és nem öt. Viszlát, barátom!

Izráel népe a Messiást várta. Nem volt időpont megbeszélve, te tudták, hogy hamarosan itt lesz. Felkészültek rá, pontosabban állandó készültségben éltek. Azt remélték, hogy eljön újból a nagy király, Dávid leszármazottja. Isten azonban nem küldött újból olyan igazságos királyt, mint Dávid, hiába várták. Telt az idő. Akkor talán nem a dávidi uralkodóházból jön majd el a Messiás, – vetette föl valaki. Tovább vártak. Közben külső fenyegetés lépett fel, Babilon seregei sorakoztak az országhatároknál. Hát akkor, ha nem is király, legalább egy erős hadvezér jön. Úgy van! És ki lesz az? Senki. Nem jött senki. Babilon betört az országba, leigázta Izráelt. Ám a hosszú rabsorsban töltött évek nem koptatják ki a messiás-váradalmat. Ha nem is király, nem is hadvezér, akkor lehet, hogy vallási vonalon érkezik el a megígért. Isten egy felkent papot, vagy prófétát küld. A vánszorgó évszázadokban egyre vadabb elképzelések villannak fel az elmékben. És közben nő a türelmetlenség. Miért nem jön? Tovább várjunk? Pedig megígérte! Dániel próféta, aki az Ószövetség legkésőbb keletkezett könyvét írta, már vizionál: az Emberfia, mint a világ bírája, a felhőkön ereszkedik alá. „És minden nép, nemzet és nyelv néki szolgál.” De aztán megint semmi. A lelkek megfáradnak. Viszlát, Messiás! Innentől kezdve kétszáz évig, míg Márk evangélista bele nem fog könyvébe, nem történik semmi. És Jézus akkor jön el, amikor már mindenki lemondott. Nem úgy jön, mint egy igazságos király, mint egy erős hadvezér, vagy mint a világ bírája. Rejtve, egy falusi pajtában, a jószágok között látja meg a napvilágot. Megszületett a Messiás!

Sokféleképpen várjuk az Istent, a vele való találkozást. Szeretnénk, ha meghallgatná imádságainkat, titkos vágyainkat. Reméljük azt is sokszor, hogy talán rendkívüli módon avatkozik közbe és fordítja jobbra sorsunkat. Lehet, hogy egy álomban fog megjelenni, vagy egy ráérzésben, egy földöntúli élményben? Hogyan akar megszólítani? Követe által? Vagy a lelkiismeret hangján? Várjuk a nagy találkozást. Lehet, hogy már évek óta sóvárgunk rá: „Bárcsak engem is megszólítana, nekem is átütő módon megbizonyítaná jóindulatát!” És némelyek elfáradnak, mások közönyössé válnak. Ahogy telik az idő a türelmetlenségen, haragon át a csalódottságig; a hibáztatáson, csüggedésen át a lemondásig sokféle érzés felbukkan bennünk. Az elképzeléseink csődöt mondanak. Mert Isten nem az emberi ábrándokhoz szabja önnön cselekvését. Csak legyen elegendő kitartásunk, akaratunk, hogy kivárjuk a megajándékozás pillanatát. A karácsonyi áhítatot. A Messiás eljött, megszületett. Vajon bennünk is felfénylik életadó lelke? A legutolsó órában, még mielőtt kimondanánk: „Viszlát!”, merjük nyitva hagyni szívünket. És mondjuk eltökélten: Akkor is megvárlak! Gyere bármikor, mennyei küldött, békesség fejedelme, isteni Barát. Én itt leszek. Barátra várva.

Szőke Attila Szilárd